filmkep

„Beszélj róla Anyuddal!” Méhnyakrák Prevenciós Program és Pályázat

„a felnőttkor küszöbén” „felelősségvállalás”

„egészségtudatosság” „méhnyakrák-megelőzés”

„bensőséges szülő-gyerek viszony”

Hadas KrisztinaEzek a hívószavak keltik életre 2010 őszén a „Beszélj róla Anyuddal!” Méhnyakrák Prevenciós Programot, amely az orvosok, a védőnők, a média és a középiskolák példaértékű összefogásával létrejövő kezdeményezés. Örömmel vállaltam a felkérést, hogy ennek a rendkívüli szakmai összefogásnak a szóvivője legyek, hiszen én magam is fontosnak tartom, hogy 16 éves lányom tudja, miért kell ennyi idősen a méhnyakrákkal foglalkozni, és miért kellett megkapnia a védőoltást.

A „Beszélj róla Anyuddal!” programmal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a felnőttkor küszöbén álló tinédzsereknek fontos tisztában lenniük a méhnyakrák kockázatával, illetve a megelőzés lehetőségeivel, hiszen ez a betegség ma már védőoltással és rendszeres nőgyógyászati szűréssel megelőzhető.

A méhnyakrák nemcsak az idősek betegsége, ez a 2. leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nők körében. Az, hogy a méhnyakrák ellen ma már létezik védőoltás, az orvostudomány egyik nagy vívmánya. A közelmúltban Nobel-díjjal ismerték el azt a felfedezést, hogy a méhnyakrákot a humán papillomavírus rákkeltő típusai okozzák. A serdülő lányok immunrendszere reagál legjobban az oltóanyagra, ezért ebben az életkorban a legelőnyösebb a védőoltás alkalmazása. A vakcináció a szexuális életet élő nők részére is ajánlott az újrafertőződés megelőzése érdekében.

A betegséggel, védőoltással és a programmal kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak bizalommal lányuk gyermekorvosához vagy háziorvosához.

Üdvözlettel:

Hadas Krisztina
a „Beszélj róla Anyuddal!” program szóvivője
főszerkesztő, szerkesztő-riporter (TV2)