|

A népszerű műsorvezető, Ördög Nóra már nem először tűnik fel jótékony szerepben, hiszen a méhnyakrák elleni harcot évek óta támogatja. Most azonban az Anya-lánya program egyik főszereplőjévé vált, hogy segítségével sikerüljön a fiatalabb nőkhöz is eljuttatni a fő üzenetet: a méhnyakrák védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető.
Először az Anya-lánya program januári sajtóeseményén mutatkozott be támogatóként Ördög Nóra, aki az egyik új főszereplője lesz idén a méhnyakrák-prevenciós programnak. ?Nagyon örültem annak, hogy ismét részt vehetek a méhnyakrák elleni küzdelemben. Már két éve beoltattam magam, illetve rendszeresen járok szűrésre, és szeretnék pozitív példát mutatni minden nőnek, hiszen a méhnyakrák mindenkit érinthet, beleértve engem is.
A méhnyakrák és a HPV-fertőzés ma már állandó témája a médiának, számos esetben hallhatunk szerencsétlenül járt nőkről, szinte minden ember környezetében feltűnik egy-egy olyan hozzátartozó vagy ismerős, aki a méhnyakrák áldozatává vált. Szerencsére a népszerű műsorvezető közvetlen környezetét nem érintette eddig a méhnyakrák, de természetesen a munkája során, illetve a médiából ő is számos szomorú történetet hallott. Erről így mesélt Ördög Nóra: ?Számos ismert nőről tudom, hogy a méhnyakrák megkeserítette az életüket, hiszen ezek a történetek hozzám is eljutnak a médiából. Szerencsére a közvetlen környezetemben eddig nem okozott problémát eddig a HPV fertőzés. Mi pontosan heten vagyunk barátnők, de őszintén mondhatom, hogy mi mindannyian ügyelünk az egészséges életmódra és a méhnyakrák-prevencióra. Én is személy szerint a védőoltás felvétele mellett rendszeresen járok szűrésre. A nőgyógyásszal való folyamatos kapcsolat pedig szerintem minden nő számára nagyon fontos. Sokan idegenkednek a nőgyógyászati rendeléstől, pedig ez az az orvos, aki életünk meghatározó eseményeinek egyik főszereplője lesz. Például ő segíti világra a gyermekünket! Én minden nőnek csak azt tudom ajánlani, hogy keresse meg a számára szimpatikus szakembert, hiszen egy jó személyes kapcsolat kialakításával a bennünk lévő gátlások feloldhatóak. Akkor már ez utóbbi sem lehet akadálya akár egy védőoltásnak, akár a rendszeres szűrésnek, illetve bármilyen más nőgyógyászati kérdés megoldásának.?
|